Közönségtalálkozó a Hunyadi sorozat főszereplőjével Szombathelyen

Hit, kitartás, siker!

Beszélgetés Kádár L. Gellérttel – kicsit másképp

Szent Márton napján, azaz 2025.11.11-én két felettébb izgalmas, motivációs beszélgetést és közönségtalálkozót szervezünk a színésszel 12:00 órától a fiataloknak, este 19:00-tól pedig a felnőtteknek az MMIK színháztermében. Beszélgetni fogunk a szerepről, kulisszatitkokról, a felkészülésről, újdonsült felkérésekről és nagyon sokat önmagáról, az értékrendjéről, az életéről. Gellért igazi példát mutat arról, hogy lehet egy jól felépített tréning és szokásrend kialakításán keresztül elérni az egészséget, a sikert, az életcélokat.

Mit jelent a „kicsit másképp”?

Gellérttel már a film megjelenése előtt volt szerencsém találkozni, a Juhász Team lovaskaszkadőr csapat főhadiszállásán. Éppen a forgatásokra való felkészítés zajlott, amikor látogatóba érkeztünk. Gellért természetessége, kisugárzása és stílusa meglepte a családomat – nem vártuk, hogy valaki egy ekkora horderejű szerep árnyékában is ilyen közvetlen és szerény tud maradni. Ez az attitűdje azóta sem változott.

Róla mindig az egyik kedvenc idézetem jut eszembe: „Ember lenni mindig, minden körülményben.”

Az est erről az emberről fog szólni. Kádár L. Gellért fizikai és személyiségfejlődése kerül górcső alá. Felemelő érzés látni, hogy egy hétköznapi háttérből indulva milyen tudatossággal és elkötelezettséggel érte el mindazt, amit ma képvisel.

Megtudhatjuk, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, hogyan építette fel magát testileg és lelkileg azért, hogy alkalmassá váljon ennek az emberpróbáló karakter megformálására. Emellett megismerhetjük az ő sikerreceptjét és „Beépített Kincseit”.