Hogyan született az oldal ötlete?

13 év vágyakozás után, 2021 nyarán elindultam az El Caminón. 30 napos séta alatt volt időm több szempontból is átgondolni az életemet, bár természetesen itthonra is bőven maradt még emésztenivaló téma.

Természetesen nagyon sok új felismeréssel gazdagodtam útközben. A sok séta, a környezet és a szituációk dolgoztak rajtam. A legtöbb meglátást, gondolatot a túra közben a telefonom hangfelvevőjével is rögzítettem.

Megfogadtam, hogy ha az Égiek segítenek időben hazaérnem, akkor készítek egy oldalt, ahol ezeket az anyagokat megosztom, hátha másnak is hasznos lehet.

A segítséget megkaptam, sokszorosan is, amiért végtelenül hálás vagyok. Itthonról is nagyon sokan szurkoltatok értem. A véletlenek sorozata pedig odakint is megmutatta, hogy mindig küldenek hozzánk segítőket, akik pont jókor vannak ott, ahol szükség van rájuk. Akik egy mondattal felemelnek, észhez térítenek vagy épp fizikailag segítenek. Akik néha a semmiből tűnnek fel, majd eltűnnek, vagy épp sokáig kísérnek az utunkon.

Ez az élet mindennapi részére is igaz, de a Caminón ez felnagyítódott. Ennyi elmét lecsendesítő impulzus (fájdalmak, fizikai terhelés, gyönyörű tér, monoton séta, digitális detox) után a lélek viszont sokkal hangosabban tud súgni. Észrevehetjük végre, ami fontos. Reflektorfényt kap.

Összeállt a kép: a Beépített Kincsek. A név újraéledt, és kint egybefonódott az oldal ötletével. Megvan, megcsinálom!!

Persze! Csak épp ahogy hazaértem, azonnal elszállt a nagy bátorságom. Fogadalom ide, fogadalom oda, bekapcsolt a régi rutin a fejemben. „Ez senkit nem fog érdekelni. Hülyét csinálsz magadból…” A hangszalag a fejemben erőre kapott, és 2021-ben még nyert. Nem tartottam be az ígéretemet, nem készült el semmilyen felület, csak a logó.

Most viszont, négy év után, a lányommal elmentünk a Portugál útra, és újra fogadalmat tettem. Ha megvalósul az út, tényleg elindítom azoknak a Kincseknek a bemutatását, akik és amik nagymértékben változtatták meg pozitív irányba az életemet.

Szerencsére mára már többes számban is beszélhetek, mert Lilla is megértette a közös Camino alatt „Anya stiklijét”. Hogy miről szól ez a mini küldetés a fejemben, vagy inkább a szívemben.

Szeretne ő is mellém állni! Ez számomra óriási öröm!

Végre hallhatom és hallhatjuk az ő elképzeléseit. Bízom benne, hogy pár felemelő produkcióra is számíthattok, ha ő is megmutatja a kincseit. 🙂

Nekem ez volt az utolsó útjelző tábla: Ő már érti, akkor együtt kell menni.

Itthon pedig szintén csodálatos emberek álltak a téma mellé. Időt és energiát nem sajnálva nagy erőkkel segítettek és folyamatosan segítenek, hogy elinduljon az oldal, hogy áramolhassanak a felismerések, az élettörténetek, a hasznos tanácsok és a felemelő élmények.

Felvesszük a kincskereső szemüvegeket, és nagyon szívesen adunk belőle nektek is! Indulhat a gyűjtögetés együtt, egymásért!